Friss Sportfogadás

2010.09.08. - 12:27
Mivel úgy alakult a világbajnok spanyol válogatott Eb-selejtező programja, hogy keddre nem esett meccse, átugrott Buenos Airesbe egy kis gyakorló összecsapásra. Bár ne tette volna. Messiék nem voltak kedves házigazdák, szépen elruházták a selecciónt.
2010.09.07. - 15:50
Péntek-kedd ritmusra tért át az UEFA a válogatott mérkőzésekkel, szokjuk tehát meg, hogy nem szerdán kell fogadni a selejtezőkre. A mai kínálat elég szélsőséges, sok a használhatatlan nulla oddszos, de azért akad figyelemreméltó párosítás is.
2010.09.06. - 16:09
Svédországban az történt, ami a korábban években szinte mindig. Biztató magyar teljesítmény után egy elég egyértelmű vereség. A stockholmi volt zsinórban a negyedik veresége  a magyar válogatottnak, október óta, tehát majd’ egy éve nem nyert meccset.
2010.09.06. - 12:20
Portugália és Franciaország lerendezte nekünk a halmozódást, a két klasszis válogatott hazai pályán égett le a hétvégén, így tizenkét találatos szelvény is alig akadt szombatra. Persze igazságtalan lenne erre a két gárdára fogni mindent, akadt még néhány ország, mely csalódást okozott. Sajnos Magyarország nincs a  – kellemes – meglepetések között, ahogy vártuk, kikapott Stockholmban.
2010.09.06. - 09:11
 Fogadási lista lebontva:
2010.09.05. - 14:45
Az 36. heti Totó tipposzlop: 1. Dortmund – Wolfsburg 2. Freiburg – VfB Stuttgart 3. Hannover – Bayer Leverkusen 4. Hamburg – Nürnberg 5. Mönchengladbach – Frankfurt 6. Bayern München – Werder Bremen 7. Mainz – Kaiserslautern 8. 1. FC Köln – St.
2010.09.03. - 14:46
Svédország-Magyarország: mindkét szövetség kapitányt cserélt a sikertelen vb-selejtező után, az északiaknak ez eddig igen jól sült el, azóta ugyanis mind a négy meccsüket megnyerték, plusz visszacsábították Ibrahimovicot. Larsson és Elmander apróbb sérüléssel, Wernbloom és Toivonen betegséggel küszködött a héten, mindannyian rendbe jöttek. Nálunk mindenki egészséges és szintén van egy visszatérőnk, Gera Zoli.
2010.09.02. - 15:25
Nagyon csúnya verést kapott a magyar U21-es válogatott Walesben, a 4-1-es hazai győzelem után a bunda gyanúja is felmerült, több játékost ki is hallgattak.
2010.09.02. - 13:44
Rájár a rúd Jessica Kastropra, a Sky Sport riporternőjére, a szőke német újságírót a Mainz-Stuttgart bajnoki mérkőzés bemelegítése közben találták fejbe labdával. Ismét.
2010.09.01. - 15:52
Európa-bajnoki-selejtezőket rendeznek a hétvégén, alig kezdődött tehát el a bajnoki szezon máris koncentrálhatunk a válogatottakra. Melyek közül több is átalakuláson esett át vagy a világbajnoki kudarc miatt, vagy azért mert lemaradt arról. Észnél kell lennünk.
2010.08.31. - 14:23
Bajnok és Kupagyőztes lett a Ferencvárossal Pintér Attila, de mennie kellett, mert finoman szólva sem ápolt jó viszonyt a játékosaival. Azóta a Sopronnal és a Vasassal is játszott már a IX.
2010.08.30. - 16:11
Egy Lecce-gázolással jelezte a Milan, hogy noha a csapat átlagéletkora továbbra sem igen csökkent és új arc is alig akad a keretben – a legújabb a lelátón csücsült -, azért idén is a bajnoki cím lesz a cél.
2010.08.30. - 15:02
 Fogadási lista lebontva:
2010.08.30. - 12:52
Amikor a tíz találatos szelvény húszezer forintot ér, sokat sejtetően somolygunk. És akkor is, amikor nyolc darab kettes van egymás alatt. A németeknél nem sok babér termett a hazai együtteseknek, amire szinte senki sem számított. Senki sem jutott el 12 találatig!
2010.08.29. - 14:49
Az 35.
2010.08.26. - 09:14
 Fogadási lista lebontva:
2010.08.25. - 17:08
A 34. héttel visszazökkenünk a megszokott kerékvágásba, véget értek az izgalmas, egzotikus kitérők északról vagy épp Svájcból, beindult a Bundesliga után a Serie A is. Most némi türelemre van szükségünk, hogy rálátásunk legyen az olasz erőviszonyokra.
2010.08.25. - 15:07
Rájár a rúd Jessica Kastropra, a Sky Sport riporternőjére, a szőke német újságírót a Mainz-Stuttgart bajnoki mérkőzés bemelegítése közben találták fejbe labdával. Ismét.
2010.08.24. - 16:06
Rengeteg pénz forog kockán a hét közepén, ugyanis Bajnokok Ligája-selejtezőket játszanak, mégpedig az utolsó kör visszavágóit. A főtábla egyet jelent a pénzben fürdésben, szóval rettenetesen fontos, hogy odaérjenek az ezzel kalkuláló csapatok.
2010.08.24. - 12:20
Hétfőn rangadót játszottak a Premier League-ben, az egyértelműen a négy nagy elé igyekvő Manchester City az egyre halványabbnak tűnő Liverpoolt fogadta. Az égszínkékek megmutatták, hogy nem a levegőbe beszéltek, amikor jelezték, éremre áhítoznak. Gareth Barry találatával már a 13. percben előnybe került a City, a válogatott középpályás a frissen igazolt Milner beadását helyezte be Reina kapujába.
2010.08.23. - 17:50
A kérdés a Sevilla csapatára vonatkozik, amely hatalmas pofonba szaladt bele Barcelonában, a Camp Nou-ban, de a Bajnokok Ligájában is kiesésre áll az alacsonyabban jegyzett Bragával szemben. Kedden kiderül, hogy a katalóniai csapásnak volt-e köze a portugálok elleni visszavágóhoz.
2010.08.23. - 13:45
Már nem először bizonyosodik be, hogy nem kell minden meccset eltalálni ahhoz, hogy milliomossá váljon a játékos. A 33. héten egyetlen játékos jutott el odáig, hogy végigizgulhassa a plusz egyes Dortmund-Leverkusent, de végül nem örülhetett.
2010.08.23. - 10:01
 Fogadási lista lebontva:
2010.08.22. - 15:16
Az 34. heti Totó tipposzlop: 1. Werder Bremen – 1. FC Köln 2. Frankfurt – Hamburg 3. Nürnberg – Freiburg 4. St.
2010.08.20. - 11:37
Nem könnyű a feladat, viszont annál nehezebb, ellenben megéri megpróbálni, hiszen 20% extra nyeremény mindig jól esik. A Premier League után a Bundesliga-nyitányra is kirukkolt egy bónusz-ötlettel a Sportingbet. Akár 28 ezerrel többet is nyerhetsz! Aki hétvégén rajtoló 2010-11-es német bajnokságban eltalálja a pontos végeredményt és az első góllövőt 20% extra nyereményt kaphat.
2010.08.19. - 15:12
Csúnyán leégett az előző bajnoki idényben a Juventus, a hetedik helyen végeztek a “zebrák”, nem csoda, hogy kisebb takarítást végeztek a csapaton belül.
2010.08.19. - 13:20
Juhász Roland csapata rendkívül értékes döntetlent játszott szerdán Belgrádban a helyi Partizán ellen.
2010.08.19. - 09:24
 Fogadási lista lebontva:
2010.08.18. - 18:15
Picit furán értelmezik a Fair Play fogalmát a dán Aalborg futballistái, hétfőn ritkán látható sportszerűtlenséget követtek el Midtjylland elleni bajnokin. Szerencsére így is kikaptak. Az eset a 21.
2010.08.18. - 17:20
Sikerélményben nem volt hiány a múlt héten, boldog, boldogtalan nyert valamennyi pénzt, jóllehet nagy részük fel sem vette azt, annyira kevés volt. De a nyerés íze általában édes, táplálja a további motivációt.
2010.08.17. - 15:05
A Young Boys hatalmas, talán a forduló legnagyobb meglepetését okozva kiütötte a Bajnokok Ligája-selejtezőjéből a jóval többre taksált Fenerbahcét, ám sok szerencséje nem volt a sorsolással, mert az angol bajnokság negyedikével, az azóta tovább izmosodó Tottenhammel került szembe.
2010.08.16. - 14:01
A hétvégén rajtolt a Premier League és vasárnap rögtön játszottak is egy igazi rangadót. A tavaly csúnyán leszereplő Liverpool az Arsenalt fogadta és az utolsó percben elveszített két pontot. A világbajnok Pepe Reináért a napokban 23 millió fontot ajánlott Arsene Wenger, az Arsenal menedzsere, mert a londoniak kapusposzton elég haloványak.
2010.08.16. - 11:17
Épp az ellenkezője történt a múlt heti eseményeknek, akkor szinte az egy kezünkön meg tudtuk számolni, hányan nyertek valamennyi pénzt, most meg majd’ mindenki. Negyven darab telitalálat szelvény született. Semmiféle komolyabb meglepetés nem ért minket a hétvégén, de még kisebb se nagyon. A Barcelona ugyan kikapott, de mivel gyerekekkel ment Sevillába, számítottunk erre.
2010.08.16. - 10:39
 Fogadási lista lebontva:
2010.08.15. - 15:36
Az 33. heti Totó tipposzlop: 1. Internazionale – AS Roma 2. Barcelona – Sevilla 3. Hannover – Frankfurt 4. Hoffenheim – Werder Bremen 5. 1. FC Köln – Kaiserslautern 6. Mönchengladbach – Nürnberg 7. Hamburg – Schalke 8. Mainz – VfB Stuttgart 9. Arsenal – Blackpool 10. Stoke City – Tottenham 11. Wigan – Chelsea 12. Newcastle Utd.
2010.08.13. - 17:29
Sevilla-Barcelona: a legfrissebb hírek szerint mégis pályára lépnek a Barcelona világbajnokai, akik ugyan még nemigen edzettek együtt a csapattal, a válogatottban viszont játszottak valamennyit. Arra van nagyobb esély, hogy a Szuperkupa-találkozón sem Xaviék játsszák a főszerepet. Az újak közül épp a Sevillából érkező Adriano biztosan pályára lép, David Villa maximum pár percre.
2010.08.13. - 11:22
Indulnak az angol Premier League küzdelmei, a világ talán legerősebb, legszínvonalasabb bajnoksága idén kiegyenlítettebb lesz, a nagy négyes mögött több gárda is megerősödött.
2010.08.12. - 16:02
Szinte teljes átalakuláson ment keresztül a Ferencváros focicsapata, a vezetőség és a tréner mellett a csapat is majdnem teljesen új. Mivel két győzelemmel nyitottak a zöld-fehérek, eddig elégedettek lehetnek a változásokkal. A hétvégén a két vereséggel rajtoló Honvédot látja vendégül a IX. kerületi együttes. Jött a Tanár úr és jött vele néhány nebuló is.
2010.08.12. - 10:22
 Fogadási lista lebontva:
2010.08.11. - 16:16
A héten teljes új kínálatot kaptunk, megkezdődnek ugyanis a Premier League küzdelmei, Németországban pedig a Kupa indul be. Véleményem szerint felettébb nehéz hétvége elé nézünk, de a nyáron ez egy általános jelenség. A hibapont jól ismert: idény eleji forma, kicserélődött keretek. A felkészülési mérkőzésekből kellene következtetéseket levonnunk, de vigyázzunk vele, félrevezethet.
2010.08.11. - 11:16
A csalódást okozó világbajnoki szereplés után kinevezett szövetségi kapitány, Mano Menezes első mérkőzésén Brazília 2-0-ra legyőzte az Egyesült Államok válogatottját. A szupertehetségnek tartott Neymar góllal mutatkozott be a válogatottban. Menezes kapitány nem a levegőbe beszélt kinevezésekor, amikor hangoztatta, hogy nem követi elődje, Dunga “európai” taktikáját, ami a stabil védekezésre épült.
2010.08.10. - 15:18
A magyar U21-es labdarúgó-válogatott jelenleg csak a harmadik helyen áll a csoportjában, ám még a saját kezében van a döntés, csak nyerni kell háromszor.
2010.08.09. - 15:30
A tervezettnél jóval korábban, már a negyeddöntőben búcsúzott a brazil labdarúgó-válogatott a dél-afrikai világbajnokságon, így a szövetség kiadta az ukázt: fiatalítani kell! Az új kapitány, Mano Menezes csak négy vébé-résztvevőt hívott be az új keretébe.
2010.08.09. - 13:15
Majdnem húszezer forintot fizetett a tíz találatos szelvény, az egész országban mindössze 154-en nyertek, azért ez árulkodó. Legalább három hatalmas meglepetés született a hétvégén, félmilliót ért a 12-es. Nézzük át, mi történt. Ausztriában a Salzburg végre hozta a tőle elvárható szintet és 4-2-re győzött hazai pályán, aztán ennyi.
2010.08.09. - 10:49
 Fogadási lista lebontva:
2010.08.09. - 10:44
 Fogadási lista lebontva:   Múlt heti hivatalos eredményt ITT találod. Sikeres vadászatot! Ha nem működne,akkor itt vadássz!
2010.08.09. - 10:44
2010.08.08. - 15:38
Az 32.
2010.08.06. - 15:34
A múlt héten talán minden idők legötletesebb gólörömét mutatták be a Stjarnan labdarúgói, amikor bemutattak egy komplett horgászást hallal együtt. A héten is előálltak egy újabb művel, ami talán üt akkorát, de azért vicces.
2010.08.06. - 14:33
Salzburg-Wiener Neustadt: a BL miatt némiképp beáldozta az első két bajnoki fordulóját a Salzburg, ám azóta túl van az Omonián, nyerni kéne a ligában is. A WN három forduló után hét pontos és a tabella élén áll.